A híd tetején...

Ülök egy híd tetején,
Egy magas híd tetején.
Alattam vad folyó rohan,
Felettem tűzgolyó robban.

Hogyan kerültem ide?
Nem emlékszem.
Csak arra, hogy a kabátom felveszem.
S elindulok.
Egy hosszú úton,
Hideg, téli napon.

Ülök a híd tetején,
A magas híd tetején.
Alattam ezer kísértet,
Felettem pokoli fények.

Hogyan kerültem ide?
Nem emlékszem.
Csak arra, hogy a csizmám felhúzom.
S elindulok.
Azon a hosszú úton.
Egy ködös, őszi napon.

S míg ülök a híd tetején,
Alattam rohannak a napok,
Rohannak belorusz papok,
Rohannak laudanum dalok,
Rohannak helléni bábok,
Rohannak extatikus álmok.

S míg ülök a híd tetején,
Felettem elszállnak az évek,
Elszállnak a szép emlékek,
Elszállnak a logikus érvek,
Elszáll ez a perforált élet.

Ülök a híd tetején…

~~~

/kezemben tükröt tartok
nézd meg benne arcod,
meséld el milyennek látod
eltorzult álomvilágod/

Dali harmadik álma - a vérrózsa szajhája

árny oson kopottan
vérár sodorja messze álmát
hajnali léptek fájdalma szüli magányát
arca ha volt is tegnap ködébe veszett
hajzuhatagban vérrózsa buggyan
esze-veszett mellén csügg a múlt
pőre bájában tarthatatlanul feszül
rút kéjbe andalúz hévvel menekül
szélvész tépetten vak koldus cipeli vágyát
szikéje hasítva élvezte kínjai húrját…

Dali/Vérző rózsák 1930.

Dali második álma - a rózsavér hulláma

Villan a pillanat, rózsavére fakad
alant pengeélen félelem bére ment
szerelmet - vall a lanka messzesége,
puha minta, mint a szirma kékje.
Égbe kiáltó hatalma lázító, csábító,
téphetetlen fékeveszett felhők
felett nő a rőt pír, csírátlan-steril
hullámok szelik a légüres hermetikus
terek közé szorult tébolyult
ég felé gyökerező virágkelyhet...

Dali álma-ha valóra válna…

bálna várna vacsorára de közte közbe
omlós siralom falak közé bukik a nap
kimerevített fosszíliák száradnak lent-fent
fokozottan előretolt helyőrségben
harsan a kürt-szava-szalad cipel űrt
küretként kezelt félre dobott rózsabimbó
szétforgácsolt halott lelkét
anyatigris ordítja kígyó-mérgét szét
szertefoszlott bomlott elme
test a testbe mélyen egészen
álompárzás ősi ösztöne rajzik- zajlik
már nem fázik csupa-szorongástól
lúdbőrzik illatos álma
harsonadörrenő géppisztolysorozat
lőrésen átlóban átlő… a Nő illata
orrfacsaró oszló hulla marcona szája

tátva kitárva - mérce belefér - e a fény…

Szeretlek

Szeretlek, mint a tavaszi réten röppenő madár a napot,
Szeretlek, mint a sötétkék égen szikrázó csillagot,
Szeretlek, mint tavaszi záporokat a friss vetés,
Szeretlek, mint szellőt forró nyári napsütés.

A szerelem oly szép...
S a bennem kigyúlt fények szikrázva vibrálnak,
Nem tépik már vad viharok a dúslombú fákat,
Nincsenek már csillagtalan éjjelek sem fellegek,
Elvonultak az üvöltő vad szelek, elmúltak a félelmek...
...szeretlek.

A korareggelek csendjében nézem, ahogyan alszol,
Föléd hajolva homlokodra csókolom álmaim,
Gyengéd simogatásod érinti vágyaim, s a félhomályban
Nincs szebb kép, mit festő ecsetjével festhet,
Ahogyan átölelsz, s rám mosolyog lelked. Érzem...
...szeretlek.

Ligeti Miklós/Szerelem 1901.

Erotikus álmok

ecsetemmel vásznamra
álmodom vágyaim
felviszem rá erotikus
mindent betöltő csókjaim
lágyan ívelt vonalát
testemnek fénylő izzadtan
átcikázó remegését
indáival körülfonó suttogó
leheleted
nedvek tengerében
kezeid lágy érintését
magamba fogadtalak feloldódtál
bennem...s én csak festettem
egyre csak festettem...

zilált ágyamban
gyűrt lepedők közt
főnix pár született ujjá
szikrák pattogtak
körülöttünk...és mi csak
szeretkeztünk egyre
csak szeretkeztünk...
kételyek hulltak porba
álmainkat festettük vászonra
festettük újra és újra

2005. 01. 11.

Szerelmes-szonett

Rekviem

Végső perceid nekem adtad,
mégis kezeimet tördelem kétségek közt.
Arcon csapott az ördög, s most vonyítok,
mert hiányod gúzsba köti égett kínomat.
pulzusod lassult, már nem üti élt időd.
Fülemben ott dobol a halál, elűzettünk
világunk végire, ahol az utolsó szikra
pattan a semmibe, s ahol a pillanat óriássá nő,
túl az égig érő fák csúcsán, oda támasztva
szent lajtorján. Mégy fel, lassan agonizálva,
szád sem nyitod már búcsúzásra...

- Kérlek, várj!

Hadd nekem, hogy állhatatos hitvesedként
elkísérjelek, s legalább utoljára
sirathassam, azt a percet, azt az órát,
amikor itt hagytad végleg lángtestedet.