Végső perceid nekem adtad,
mégis kezeimet tördelem kétségek közt.
Arcon csapott az ördög, s most vonyítok,
mert hiányod gúzsba köti égett kínomat.
pulzusod lassult, már nem üti élt időd.
Fülemben ott dobol a halál, elűzettünk
világunk végire, ahol az utolsó szikra
pattan a semmibe, s ahol a pillanat óriássá nő,
túl az égig érő fák csúcsán, oda támasztva
szent lajtorján. Mégy fel, lassan agonizálva,
szád sem nyitod már búcsúzásra...
- Kérlek, várj!
Hadd nekem, hogy állhatatos hitvesedként
elkísérjelek, s legalább utoljára
sirathassam, azt a percet, azt az órát,
amikor itt hagytad végleg lángtestedet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése