A lepkék álmodnak…

…gombostűre-szúrt álomban álmodnak
szabad fényről meleg nyárról
pipacsosban koszorút fonó kisleányról
kacagó gyermekekről a réten
kik lepkehálóval kezükben fürkészik a virágokat
s a lepkék tovább álmodnak
…gombostűre-szúrt álomban álmodják
hogy lesz még virág lesz még rét
egyszer álommá válik az emlék
lesz még csodát feslő rózsakert
arany sugárba szőtt szerelmes vers

s a lepkék álmodják a nyárt …
…gombostűre-szúrt álomban álmodnak tovább
elhiszik hogy nincs vég
társas magányuk csupán tűnő pillanat-kép
mit festő ecsetjével vásznára fest
s a képen újra életre kél az emlékezet
álmodják a színeket - pirosat kéket
fehéret lilát a sárgát és cinóber kéket
s ha a zöldhöz ér az ecset
a lepkék álma befejezett’…

Őszi ének...

Fejemre kendőt kötöttem
őszbe fordult, szél jár előttem
hulló levelekkel utat készít elő
halkan suttog a fekete erdő
léptei nyomán nem nő virág
örök álomba ringat a világ
s én hallgatom altató dalát
átölelem mint egy jó anyát
nem kérek álmot adó csókot tőle
itt hagyott, elment örökre
hiába kértem jöjjön vissza
még sírok de senki nem látja
csendben dúdolom az altatódalt
álmodom, egyszer újra megsimogat
karjába fog mint akkor rég
Anyámat akarom… még...

B. GÁTI CSILLA/Őszelő

Álom a nyárban

Még sikolt a vén diófán egy madár
felhőnaszádok úsznak időóceánon át
beérett gabonarendek menetelnek
lábuk alól tücsökhadak menekülnek
déli szelek fújják a sorakozót
réztorkú harsonáik zengik az indulót
a halál nem soká el jő, ideér
surrogó hangon megindul az ördögszekér
őrült iramban rohannak, mögöttük tűztenger lobog
vércseszárnyon repülnek riogva a nyári napok
harmatcseppes reggelek megszelídítve
simítják langyra forró homlokuk
lavórban egy leány mossa keszkenőjét
s a bokrokra terített gyolcsok fehérje
mint békezászlók, csendes nyugalomban
száradnak, a vén körtefák alatt zsongító
méhraj szürcsöli az erjedő gyümölcsök nedvét
fekszem a fűben, álmodom, hogy egyé váltam
áldott anyaföldemmel, álmodom még
a kacagó sosemvolt gyermekkort
s álmodom, hogy az életpalota milyen szép volt…

Iványi Grünwald Béla (1867 - 1940)
Nyári nap a mezőn, 1910-es évek eleje

Aranysarkantyús reggelek trombitája…

/Szécsi Margit emlékére/
...

számlálatlanul múltak el a napok -
fejed felett
madarak serege ujjongva repdesett
buborékokat kergetve zengő torkú
pávák futkároztak, s a tűzfalakon
a gesztenyefák árnyai játszottak
csalóka békeérzetet lopva szívedbe
daloltál nekünk, de elvették tőled
sanzont énekeltél, mégis elvitte
vad forgószél hangod, már nem hallod
mikor hármat kondul a nagyharang
nem látod a sárkányok tarajos villámát
kezed már nem markolja a nap aranyát

elhagyott erőd
szépséged megkopott
ágyadból az idő ellopott
falovon vágtatott
csillagok közt
tündérek földjére
„szellem-testvérek” kertjébe

forog a kerék fut a szekér
harmatos fűben két testvér
hempergőznek mezítelen
méz csorran a virágkelyhen
könnybe borult felhők alatt
gyöngyös álmok táncot járnak
pillangók rebbennek magasra
leányok fürödnek patakba

lázadtál törvény ellen, szavadra lelt a toll
sercegve írta bíborvörös betűkkel „nem kell az ígéret”
nem kell a learatott gabona, ha nem kap az éhező
fényt, mézédes bort jutalmul, életed perdöntő volt
Isteni ítélőszék nem vetett rabláncra érte
kísérjen hát utadon a növekvő Hold fénye…

Várakozás

sötét van
idebenn
falak közt
idegen
álom lebeg
de amott
az ablakon túl
magasan hegyek
fölött fekete
felhők között
valami jön
remeg

várakozás
csendje
csepeg

lassan telik
az idő
kelő nap
sugara
nem hoz
nyugalmat
félelmek
áramlanak
tovább

fohász születik
ajkak között
szökik
nyelvet ölt
a magány

tükörben száz
talány
néz vissza
halovány fényben
lobban
a gyertyaláng
viasza csorran
ablakon túl
szürkül a fény

fázom

elveszett
a remény.

Csodás álmok jönnek...

...ott, ahol a tenger-szem
csillogva hullámzik,
s madarak röppennek fel,
fel az égig,
...ott, ahol a hegyek havas csúcsaikkal
a magasba törnek,
...ott, ahol az alpesi réten
az anemonák szirmai zenélnek,
...ott, ahol a fenyők közt álmosan
búvik a napsugár,
...ott, ahol a selymes fűben fekve
a kék eget nézem,
s arcod látom felhők közt,
árnyakat a fényben,
s ha szél borzolja hajam,
- mint kezed simítása,
elképzelem milyen lenne most
szíved dobbanása,

s látom repülni a türkizkék madarat,
...ott, ahol egy árnyas lombú fa alatt
ülök és rád gondolok, rád gondolok,
könnyeim erednek
...ott a pipacsok közt, végre,
csodás álmok jönnek

Rekviem

Végső perceid nekem adtad,
Mégis kezeimet tördelem kétségek közt.
Arcon csapott az ördög, s most vonyítok,
Mert hiányod gúzsba köti égett kínomat.
Pulzusod lassult, már nem üti élt időd,
Fülemben ott dobol a halál, elűzettünk
Világunk végire, ahol az utolsó szikra
Pattan a semmibe. S ahol a pillanat óriássá nő
Túl az égig érő fák csúcsán, oda támasztva
Szent lajtorján, mégy fel, lassan agonizálva.
Szád sem nyitod már búcsúzásra…
- Kérlek, várj!
Hadd' nekem, hogy állhatatos hitvesedként
Elkísérjelek, s legalább utoljára
Sirathassam, azt a percet, azt az órát,
Amikor itt hagytad végleg lángtestedet.

Erotikus álmok

...ecsetemmel vásznamra
álmodom vágyaim
felviszem rá erotikus
mindent betöltő csókjaim
lágyan ívelt vonalát
testemnek fénylő izzadtan
átcikázó remegését
indáival körülfonó suttogó
leheleted
nedvek tengerében
kezeid lágy érintését
magamba fogadtalak feloldódtál
bennem...

s én csak festettem
egyre csak festettem...

zilált ágyamban
gyűrt lepedők közt
főnix pár született ujjá
szikrák pattantak
körülöttünk...és mi csak
szeretkeztünk egyre
csak szeretkeztünk...

kételyek hulltak porba
álmainkat festettük vászonra
festettük újra és újra

Szerettelek

...Érzéseim eltűntek a semmiben.
Izzó vágyaim lávafolyama lassan kihűl,
Már nem emészt belülről őrjítőn,
Nem réved távolba szemem,
Várva mikor jössz…nem hívlak többé…
Kezem tétován elhúzom érintésed elől.
Múltba olvadt szavak, mint korhadt fák
Enyésznek el a végtelen időben…
Csak nézlek - arcod szelíd mosolyában keresem
A nyár bágyadt, szerelmes öleléseit, vad csatáink
Örömárban úszva voltak édesen-titkosak.
– Keresem még szerelmem – nem találom…
Elmosta az őszi eső, s most ablakomból nézem
A hideg tél szürke színeit.
Mint pók, szőttem hálóba emlékeim.
– Szerettelek – egyszer...
Burokba gyűjtött időgömbjeim…színes emlékgolyók.
Nincs boldog tudat - ami űzne, hajtana őrült
Rohanással hozzád…vonatom kisiklott...
A burok megrepedt, szétgurultak a színes emlékek,
Már nem sietek…nem szedem össze…
Fehér minden köröttem, elenyésztek a színek,
Arcom pírja elhalványult, könnyeim kútja kiapadt.
Távolodó alakod nézem, ahogy eltűnik a sötét éjben.
- Szerettelek -.

2005. 02. 19.

Madárember

rém-álomba sodró vándormadarak
repítenek fel-fel magasan

kalitkába-zártosztály
fehérre meszelt
falai közt élet-képek
kiköpött hányadéka

láthatatlan arcok
torz gondolatok
hideg
rideg
ideg
bomlott
áporodott
háborodott
bolond
gúny
vigyor
álomkór
látható harcok
amorfba fagyott halott

rosszindulatú a világ
kevés a jó
kevés a szó
kevés a nyíló virág

rém-álmok közé szálló vadmadarak
repülök – látod?
madár vagyok fekete varjak ivadéka

Üvegcserép

üvegcseréphegyek
csillanó megasejtjein
kúszik a fény
halványuló lidérc lángja
fáradtan hanyatlik vissza
nem tudja útját
mi végre tette
gondolatok nélkül indult
de azt is elfeledte
már nincs visszaút
nincs álomvilág
elszórta útközben
lyukas tarisznyája
benne volt minden kincse
cseppfolyós vágya
neki már nem szól
fűzfasíp zenéje
harmat nem mossa arcát
fényesen selymesre
olthatatlan vágyak
lepattogzott máza feslett
rongyaiba tekert teste
aszott múmiaként
féreg rágta gyökér
tovább nem él

üvegcseréphegyek
megasejtjein kihunyt a fény
távolból monoton
szétfolyt hegedűszót
sodor felém a szél...